A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sajtó visszhang. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sajtó visszhang. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. június 7., kedd

Gyereknap A sötétben látó tündérrel

Mit lát a sötétben a tündér? – tették fel a kérdést Bagossy László mesejátékának alkotói a gyerekeknek. Többeket megihletett A sötétben látó tündér című előadás, a született munkák kiállításra kerülnek gyereknapon, de nem maradnak előadás nélkül azok sem, akik még mindig nem tudják, mit lát a tündér a sötétben.

Gyereknapon gyerekeknek gyerek szereplőkkel is
Bagossy László mesebeszéde, A sötétben látó tündér több alkalommal kínált emlékezetes színházi élményt a legkisebb színházba járóknak, és ez nem lesz másként június elsején sem. A szöveg kerettörténetének középpontjában a 3000 éves Sötétben Látó Tündér áll, aki saját névadásának történetét mesebeszéli el kíváncsi hallgatóinak. Őt Balázs Éva játssza. A darab középpontjában a sötétség áll, illetve az, hogy miért nem kell félni a fény hiányától.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadása többeket megihletett, és a meghirdetett rajzpályázatra szép munkákkal jelentkeztek. Gyereknap alkalmából az előadás is megtekinthető, a beküldött rajzokat pedig kiállítják, ugyanakkor díjazzák is a legsikeresebb alkotókat.
Bagossy mesebeszédének gyermeknapi ünnepi előadása a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében június 1-jén, szerdán délelőtt 11 órától kezdődik, a rajzkiállítás az előcsarnokban előadás előtt és után is megtekinthető. A díjátadásra az előadást követően kerül sor negyed 1-től a Nagyterem színpadán, ahova várják azokat is, akik a korábbi előadáson nézték meg a mesejátékot, és részt vettek a rajzpályázaton.

Nem félünk a sötétségtől

Az évad elején műsorra tűzött gyermekelőadások harmadik bemutatójához érkezett a marosvásárhelyi színház, ez alkalommal Bagossy László A sötétben látó tündér című darabját viszik színre. Patkó Éva rendező elmondta, eredetileg a szöveg monodráma volt, de amikor először kézbe vette, felismerte, hogy ebből többszereplős produkció lesz.

Több hónapos munka után született meg a szöveg, Réman Orsolya és Sánta Júlia, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem dramaturg szakos hallgatóinak közreműködésével. „Az előadásunk arról szól, hogy a sötétségtől nem feltétlenül kell félni” – mondta a rendező, aki számára újdonságot jelentette az, hogy a színészek között három gyerek is színpadra lép.

Balázs Éva színművész, akinek két unokája is szerepet kapott a darabban, arról beszélt, hogy ezzel az előadással talán sikerült feloldani a gyerekekben azt a félelmet, feszültséget, amit a sötétségben érzenek.

„Az egyik legszebb munka volt a pályafutásom alatt, egy ajándék, amit a nyugdíjazásom óta kaptam” – fogalmazott a sötétben látó tündért alakító színésznő.

Az előadással kapcsolatban a színház egy rajzpályázatot is hirdetett, Mit lát a sötétben látó tündér a sötétben témában. A mesepályázat beküldési határideje június 1-je. Újdonságnak számít az online-próbanapló, amelyet Sánta Júlia vezet a sotetbenlatotunder.blogspot.com címen, ahol a próbafolyamat minden mozzanata olvasható. „Próbanaplót úgyis írunk, ez most annyiban más, hogy bárki elolvashatja” – magyarázta a rendező, hozzátéve, hogy eddig több mint ezerötszázan látogatták az oldalt.

Gyerekelőadással készül a Nemzeti

Újabb gyerekelőadással készül a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Pénteken 17 órától Bagossy László mesebeszédét, A sötétben látó tündért mutatják be az 5 és 3000 év közötti korosztálynak.




Ha néző nem is lesz 3000 éves, szereplő igen. A szöveg kerettörténetének középpontjában a 3000 éves Sötétben Látó Tündér áll, aki saját névadásának történetét mese-beszéli el kíváncsi hallgatóinak. Őt Balázs Éva játssza.

Ebből új, málnalekvárba-zárt-világszép-királykisasszonyt-megmentős mese nyílik, amelyet a még Pirinyó Minyónak csúfolt tündér édesanyjával közösen szövöget egy sötét, téli éjszakán. A kis tündér nem tud elaludni, mert fél a sötétben, ezért szelíden arra kéri Tündér mamácskáját, hogy 299 testvérkéje közül legyen szíves – végre – csak őt szeretni, és csak neki mesélni. Hogyan lesz Pirinyó Minyóból Sötétben Látó Tündér? Miként születnek a tündérek? Milyen képességeik vannak? Mivel foglalatoskodnak? Hogyan kapják nevüket? Félnek-e a sötétben? Kell-e egyáltalán félni? – ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkoznak a színdarabban, amely igazi szórakozást ígér a csemetéknek. Interaktív játékokkal, kérdésekkel, válaszokkal próbálják bevonni a közönséget, és időnként még a nézőtér is sötétbe borul.

„Azt próbáljuk bemutatni, hogy a sötéttől nem kell mindig félni. A félelem mellett titok, mágia és varázslat is van a sötétségben. Igazából ebben a mesében a királyfi és a királykisasszony egymásra talál, és a sötét hozza össze őket, egy olyan dolog, amitől általában félni szoktunk” – mondja a rendező, Patkó Éva.


Többek közt azoknak, akik félnek a sötétben

Premier a Nemzetiben

Ha elsötétül a nézőtér, ne csodálkozzunk, nem az áramot vették el, ez is része a legújabb gyerekelőadásnak. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata pénteken mutatja be Bagossy László mesebeszédét, A Sötétben Látó Tündért. A darab középpontjában a sötétség áll, illetve az, hogy miért nem kell félni a fény hiányától.



Pénteken Bagossy László mesebeszédét, A Sötétben Látó Tündért mutatják be az 5 és 3000 év közötti korosztálynak. Ha néző nem is lesz 3000 éves, szereplő igen. A szöveg kerettörténetének középpontjában a 3000 éves Sötétben Látó Tündér áll, aki saját névadásának történetét mese-beszéli el kíváncsi hallgatóinak. Őt Balázs Éva játssza.

Titok, mágia, varázslat is van a sötétségben
Ebből új, málnalekvárba-zárt-világszép-királykisasszonyt-megmentős mese nyílik, amelyet a még Pirinyó Minyónak csúfolt tündér édesanyjával közösen szövöget egy sötét, téli éjszakán. A kis tündér nem tud elaludni, mert fél a sötétben, ezért szelíden arra kéri Tündér mamácskáját, hogy 299 testvérkéje közül legyen szíves – végre – csak őt szeretni, és csak neki mesélni. Hogyan lesz Pirinyó Minyóból Sötétben Látó Tündér? Miként születnek a tündérek? Milyen képességeik vannak? Mivel foglalatoskodnak? Hogyan kapják nevüket? Félnek-e a sötétben? Kell-e egyáltalán félni? – ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkoznak a színdarabban, amely igazi szórakozást ígér a csemetéknek. Interaktív játékokkal, kérdésekkel, válaszokkal próbálják bevonni a közönséget, és időnként sötétbe borul a nézőtér.

A 3000 éves tündért Balázs Áva játssza.


„Azt próbáljuk bemutatni, hogy a sötéttől nem kell mindig félni. Titok, mágia és varázslat is van a sötétségben. Igazából ebben a mesében a királyfi és a királykisasszony egymásra talál, és a sötét hozza össze őket, egy olyan dolog, amitől általában félni szoktunk” – mondja a rendező, Patkó Éva, aki számára azért is jelentett kihívást az előadás, mert először dolgozott gyerekekkel a színpadon.

Mesebeszéd gyerekszereplőkkel


A mesebeszéd mondorámának íródott, de Patkó Éva rendező többszereplős produkcióvá alakította. Balázs Éva, Bartha László Zsolt, Benő Kinga, Gecse Ramóna, Korpos András mellett három gyerekszereplő: Balog Virág, Máthé Péter és Balog Imre Mátyás is játszik a darabban.




A 13 éves Máthé Péter nem először játszik a Nemzeti színpadán, a 6 és fél éves Imre és a 9 éves Virág pedig Balázs Éva művésznő unokái. „Háromunokás nagymamaként sokszor még én se szívesen megyek be sötétbe. A kisunokám, Imre egyszerűen nem volt hajlandó eddig beülni a nézőtérre, pedig anyuka és nagymama is színésznő. De ő félt a sötétségtől. Most meg bebújik olyan sötét lyukakba is, ahová soha nem gondoltuk volna” – mondja a Sötétben Látó Tündért játszó nagymama.

Sötétben lát a tündér

Az eredeti művel ellentétben a vásárhelyi alkotók átdolgozták a darabot és azt nem monodrámaként, hanem többszereplős gyerekelőadásként mutatták be, stílszerűen sötét színpadon, amelynek titokzatosságát csak imitt-amott oldotta fény.

A sötétben látó tündér története – noha kortárs mű – klasszikus meseirodalmi alkotásnak is mondható. A tündér lát a sötétben, így azt is láthatja, hogy a főhősök – Tökmag királyfi és hűséges lova – miként indulnak el a földgolyó túlsó oldalára, megmenteni az üveg lekvárba zárt és háromfejű sárkány által őrzött Málnácska királylányt (illetve a további két lekvárosüvegben vegetáló szobalányait). A tündér mesél, közbe is avatkozik néha, de csak a narrátor mindenható szerepében, a két barát, ember és ló pedig elindul a veszedelmes úton, keresztül a földgolyó barlangjain és alagútjain a Fekete-tenger hetvenhetedik szigetére lekvárt enni, Málnácskát szabadítani. Útjukat klasszikus, mesébe illő akadályok, illetve segítőkész alakok szegélyezik, a szerző felhasználta a meseirodalom hagyományos motívumait is: a barátság fontosságát, az elszántság erejét jelzik az akadályok, de visszatérő elem a hármas és a hetes szám, a parazsat evő ló mint táltos, illetve a vándorút, amelynek végén a főhős jobb emberré válik. A lekvárt természetesen megeszik, Málnácskát kiszabadítják és jő a hepiend.

Patkó Éva rendezése inkább érzékeltet, mint megmutat: a sötét színpad egyik pontját a kislánynak mesélő tündér foglalja el, a többin a játék folyik. A rendező fényekkel, hangokkal, jelmezekkel és természetesen sötéttel jelzi a helyszíneket, az idő múlását. A nagyszerű díszlet amennyire minimális, oly sok helyszínt képes illusztrálni: az egyszerű, zöld domb a háttérben kívánság szerint alakul át a Föld gyomrává, árnyjátékos farkasbarlanggá, mesebeli házikóvá az erdő közepén, a Nap csillogó udvarává, vagy akár a háromfejű sárkány éléskamrájává. Az előadásban egyaránt játszanak gyerekek, illetve a Tompa Miklós Társulat művészei, közülük több is egyszerre: csupán a Tündér, a királyfi és lova karakterei állandók. Ez a változatosság jellemzi mind a helyszínváltásokat, mind az egymást követő jeleneteket is: a gyerekek figyelme nem lankadt, a folyamatos interaktivitás, a színpadi kiszólások sorozata tovább fokozta érdeklődésüket a színpadon zajló történet és annak mesebeli tájai iránt, az igen szép színpad- és díszletvilágú, mai, mégis klasszikus stílben íródott és hagyományos értékrenddel rendelkező mese marosvásárhelyi bemutatója sikeresnek bizonyult.

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat: A sötétben látó tündér. Játssza: Balázs Éva, Bartha László Zsolt, Benő Kinga, Gecse Ramóna, Korpos András, valamint Balog Virág, Máthé Péter és Balog Imre Mátyás. Díszlet, jelmez: Csizmadia Imola e. h. Zene: Nagy Endre és Veress Albert, mozgásművészeti tanácsadó: Liviu Matei. Ügyelő: Szakács László, súgó: Demeter Márta. A rendező munkatársai: Réman Orsolya e. h. és Sánta Júlia e. h. Rendező: Patkó Éva.

2011. június 3., péntek

Mit lát a sötétben látó tündér? Ünnepi előadás és rajzpályázat díjkiosztó


A GYERMEKNAP alkalmából került sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban Bagossy László A SÖTÉTBEN LÁTÓ TÜNDÉR című mesejátékának ÜNNEPI ELŐADÁSÁRA és a „Mit lát a Sötétben Látó Tündér” mottóval meghirdetett RAJZPÁLYÁZAT DÍJKIOSZTÓJÁRA is. A pályázatra beérkezett 101 rajzot a színház előcsarnokában felállított alkalmi tárlaton lehetett megtekinteni.

A „Legeslegeslegszebben Rajzoló Kis-tündéreknek” az óvodások, az I.-IV. osztályosok és a 15 évesektől 3000 évesekig kategóriában osztottak díjakat a. A zsűri tagjai A zsűri tagjai: Dobre Kóthay Judit díszlettervező, Réman Orsolya és Sántha Júlia mesterképzős teatrológus hallgatók voltak.




Díjat kapott Kiss Bora (22 éves, Sepsiszentgyörgy), Jakab Zsanett (IV. o., Farkaslaka), Molnár Dávid (II.o., Székelyudvarhely), Simó Kamilla (II.o., Székelykeresztúr), Csutak Zsolt (II.o., Székelykeresztúr), Sándor Tímea (6 éves, Székelyudvarhely), Máthé András (6 éves, Székelyudvarhely), Tuhárszky Anita (6 éves, Székelyudvarhely) és Miklós Szilárd (6 éves, Székelyszentlélek).



Gyermeknapot mindennap!

Csak kampányszerűen foglalkoznak a gyerekekkel a hazai közintézmények, év közben magukra maradnak a civil szervezetek – panaszolták a tegnapi gyereknapon a szülők, akik szerint kevés a kulturális program, rossz a mentálhigiénés ellátás, esetleges a szabadidős tevékenységek rendszere.

Színház vagy kocsma?
„El szoktuk vinni a gyerekeket, ha valahol gyerekprogramot hirdetnek, de alapvetően elégedetlenek vagyunk” – nyilatkozta lapunknak a háromgyermekes Kurta Melinda, aki 5, 9 és 13 éves fiaival ünnepelte tegnap a gyereknapot.
„Szerencsés helyzetben van az óvodás fiam, mert számára a helyi bábszínházban vannak előadások, az óvoda szervezetten viszi őket. Jól esne, ha minket is megkérdeznének, mi legyen a bérletkínálat, de nem vagyunk telhetetlenek. A kiskamaszok számára viszont nincs olyan program, ahol okosan le tudnák kötni őket. Haragszom a marosvásárhelyi önkormányzatra” – tette hozzá a családanya, aki úgy látja, az iskolai munkaközösség és a szülők olyan feladatot is megszerveznek (például a sportoktatás terén), amely a helyi hatóságok kötelessége volna.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata A sötétben látó tündér című darabbal kedveskedett tegnap a színházba járó gyerekeknek, a múlt hónapban az intézmény rajzpályázatot is hirdetett azoknak, akik a fantáziájukat kívánták próbára tenni. Négy kategóriában – óvodás, alsó tagozatos, felső tagozatos korúak, valamint a 15 és 30 év közöttiek jelentkezését várták – 101 rajzot küldtek be.

Hófehérkék festettek tegnap szívecskéket a gyerekek arcára


Marosvásárhelyről csupán öt pályamű érkezett, aktívabbak voltak a székelyföldi alkotók. A Mit lát a sötétben látó tündér? című pályázat résztvevői képekben adták vissza, mit kínált számukra a színpadi élmény. Az óvodások kategóriájában Miklós Szilárd, Tuhárszky Anita, Máthé András és Sándor Tímea rajzát díjazta a zsűri, az egy–négy osztályosok közül Csutak Zsolt, Simó Kamilla, Molnár Dávid és Jakab Zsanett vette át a kitüntetést.

A pályázatra öt–nyolc osztályosok nem küldtek rajzot, a 15–30 éveseknek szóló kiírásra csupán a 22 éves sepsiszentgyörgyi Kiss Bora jelentkezett. A beküldött rajzokból egy ideiglenes kiállítás is készült a színház előcsarnokában. „Nem csodálkozom, hogy a kiskamaszok nem pályáztak, hiszen őket nem is szólítja meg a színház. Hiányoznak az ifjúsági darabok, és a pedagógusok se tesznek sokat azért, hogy a gyerek inkább színházba és könyvtárba járjon, mintsem túl korán a kocsmába” – vélekedett a 43 éves Kelemen Attila, aki 13 éves és 6 éves lányával érkezett az ünnepségre.

A marosvásárhelyi színház gyermekrajz-pályázatot hirdetett. A rajzokból tárlat nyílt tegnap.
Forrás: Új Magyar Szó

Mit lát a Sötétben látó tündér? - Gyermeknap Marosvásárhelyen

A gyermeknap alkalmából került sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban Bagossy László A sötétben látó tündér című mesejátékának ünnepi előadására és a „Mit lát a Sötétben látó tündér?” mottóval meghirdetett rajzpályázat díjkiosztójára is. A pályázatra beérkezett 101 rajzot a színház előcsarnokában felállított alkalmi tárlaton lehetett megtekinteni.
Mit lát a sötétben A sötétben látó tündér? - Kiállítás

A „Legeslegeslegszebben Rajzoló Kis-tündéreknek” az óvodások, az I.-IV. osztályosok és a 15 évesektől 3000 évesekig kategóriában osztottak díjakat a. A zsűri tagjai A zsűri tagjai: Dobre Kóthay Judit díszlettervező, Réman Orsolya és Sántha Júlia mesterképzős teatrológus hallgatók voltak.

A díjazottak
Díjat kapott Kiss Bora (22 éves, Sepsiszentgyörgy), Jakab Zsanett (IV. o., Farkaslaka), Molnár Dávid (II.o., Székelyudvarhely), Simó Kamilla (II.o., Székelykeresztúr), Csutak Zsolt (II.o., Székelykeresztúr), Sándor Tímea (6 éves, Székelyudvarhely), Máthé András (6 éves, Székelyudvarhely), Tuhárszky Anita (6 éves, Székelyudvarhely) és Miklós Szilárd (6 éves, Székelyszentlélek).
Ünnepi össztánc
Forrás: http://7ora7.hu/hirek/mit-lat-a-sotetben-lato-tunder-gyermeknap-marosvasarhelyen