Hát ezzel is megvolnánk. Ma délután bemutattuk a nagyközönségnek az éppen elkészült előadást. Nagy örömmel fogadták gyereket, felnőttek egyaránt. Szépen sikerült. A gyerekek aktívan rész vettek, válaszoltak Tündér kérdéseire, engedelmesen behunyták a szemüket, jelentkeztek, kacagtak, csodálkoztak, álmélkodtak és persze kommentáltak. Türelmetlenül várták, mikor jelenik meg Tündér, és mikor kezdődik az előadás. Megjelenését örömmel fogadták, dicsérték szép ruháját. Megcsodálták a sok-sok szappanbuborék, valamint a sötétben kirajzolódó rajzokat.
Nagyon tetszett a közönségnek Vakond Bácsi kicsi lámpás sapkája, hangosan kommentálták, amikor le-fel gyújtogatta. Még nagyobb lelkesedéssel fogadták Tökmag királyfi kedves lovát, és azt, ahogyan Táltossá változott. A mindenkit megédesgető, "kutyuli-mutyuli"-s Asszonynak is sikere volt. Álmélkodva csodálták, ahogy a táltos tenyerébe lángot varázsolt, és kacagva figyelték a szomorú három fejű Sárkányt.
Boldogan és elfáradva, mentünk haza a színházból. Ideje pihenni egy nagyot. Legközelebb hétfőn, április 11-én délelőtt lesz még előadás, erre is mindenkit szeretettel várunk! Azt is aki nem látta még, és azt is, aki már látta!
Bagossy László mesebeszédéből készülő előadás próbanaplója
Marosvásárhelyi Nemzeti Színház
Tompa Miklós Társulat
rendező: Patkó Éva
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: április 08. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: április 08. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. április 8., péntek
A nagy nap!
Mindenki készen áll az 5 órai startra. Díszletek, jelmezek, kellékek, fények és a zene is megvan, minden színész is készen áll! Sok sikert, legyetek ügyesek!
Olvasóinkat és minden kíváncsi nézőt szeretettel várunk!!!
Olvasóinkat és minden kíváncsi nézőt szeretettel várunk!!!
Próbanapló
április 08,
Réman Orsolya
PONT
Alulírott "tündér" hajnali 2 óra 21 perckor jól eső fáradtsággal jelenti: meghívók szétküldve, szöveg lefordítva, felirat elkészítve PONT.
Próbanapló
április 08,
Sántha Júlia
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)