Holnap ismét láthatjátok A SÖTÉTBEN LÁTÓ TÜNDÉR-t, délelőtt 11 órától.
Szeretettel várunk mindenkit!
Bagossy László mesebeszédéből készülő előadás próbanaplója
Marosvásárhelyi Nemzeti Színház
Tompa Miklós Társulat
rendező: Patkó Éva
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Réman Orsolya. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. április 26., kedd
2011. április 19., kedd
Következő előadás
Kedves gyerekek és felnőttek! Remélem, akik követtétek blogunkon az előadás születésének folyamatát, sikerült megnéznetek az előadást. Akinek még nem sikerült megnéznie, az se bánkódjon! Legközelebb április 27-én, szerdán délelőtt láthatjátok A sötétben látó tündér-t.
Próbanapló
április 19,
Réman Orsolya
2011. április 17., vasárnap
Ennek is a végére értünk
Elérkezett az utolsó nap, szintén két előadással. A színészek nagyon fáradtak voltak, hiszen csütörtök este otthon játszottak Marosvásárhelyen, hajnalra értek vissza Udvarhelyre. Szegény Hajnalnak még a torka is fájt, kapott rá valami kék színű orvosságot.
Az első előadásban érezhető is volt a fáradtság, voltak hibák, néhány apró gesztus ki is maradt a színészek játékából. Szerencsére nem volt zajos közönségünk, és minden zavaró tényező ellenére jól ment az előadás. Hajnal ügyes volt, néhány gyerek arról vitatkozott a nézőtéren, vajon ember vagy csak bábu. Az előadás vége is jól sikerült, nem ment össze a szöveg, és nem terelődött el a figyelem Tündérről a szappanbuborékokra. Nagyon sok gyerek feljött most a színpadra, boldogan kergették a buborékokat.
Az udvarhelyi utolsó vendégszereplésünk is sikeres volt. Most is ujjongással fogadták a játékokat, az egyes szereplőket a gyerekek. Ez az előadás sem volt hibamentes, ráadásul Vakond bácsi röhögőgörccsel küszködve mondta el a szövegét. Ennek az előadásnak a végén is felhívták a gyerekeket a színpadra, akik nagy integetéssel mondtak búcsút a színészeknek.
És mi is búcsúztunk Udvarhelytől. Útban hazafelé sokunkat elütött az álom. Fárasztó volt ez a hét, de mindenki kibírta. Különösen ügyes volt a három gyerek, akik türelmesen és engedelmesen végigszerepelték az előadásokat. Néhány napig szünetelünk, legközelebb csak 27-én lesz előadás.
Addig is jó pihenést mindenkinek!

április 15,
Réman Orsolya
Udvarhelyről tudósítunk
Csütörtök éjjel én is megérkezte Udvarhelyre, s néhány órai pihenés után csatlakoztam a stábhoz. Csütörtökön is két előadás volt, amiből a második volt a sikeresebb.
Az első előadásban több szöveghiba volt, és a gyereksereg is jobban zajongott. Természetesen most is sikere volt a közös játékoknak, a szappanbuborékoknak, Táltos átváltozásának, Asszony nagyítós figurájának, és persze a sötéteknek is. Bár sötétben jobban lekötötte a gyerekeket a sok világító fehér ruha vagy cipő a nézőtéren. A végén mindenki boldogan kacagva ment fel a nézőtérre a színészekkel egy közös táncra.
A második előadás jobban sikerült, Tündér is ügyesen játszott, a sötét jelenetek alatt sem vesztette el a nézők figyelmét. Amikor kellett, tényleg csendet tudott teremteni a nézőtéren. A gyerekeknek nagyon tetszett az árnyjátékozás, nagy sikere volt a többiek mellett Vakond bácsinak is. Igazán szép előadás láthattunk!

április 14,
Réman Orsolya
2011. április 12., kedd
Udvarhelyen
Tegnap délután elindult a nagy csapat Udvarhelyre, az első vendégszereplésre. Négy napig lesznek távol, ez alatt hét előadással örvendeztetik meg az ottani gyerekeket. Én majd szerdán este csatlakozom hozzájuk, addig Júlia mesél a vendégszereplésről.
Próbanapló
április 12,
Réman Orsolya
Nem félünk a sötétben
Tegnap délelőtt már jobban sikerült az előadás, mint a bemutatón, nem volt nagy gond a díszletezéssel sem. Több gyereknézőnk volt, akik bátran feleltek tündérnek, örömmel játszottak vele, és minden sötétet ők varázsoltak. Senki sem félt a sötétben, mindenki várta, mikor lehet megint sötétet varázsolni. Az előadás végén felhívták a gyerekeket a színpadra egy közös táncra a színészek. Jó hangulatban, kacagással ért véget ez az előadás.
A rendező tartott egy rövid megbeszélőt előadás után, adott még néhány javaslatot, jó-tanácsot a színésznek, és új jelmezt kerestünk Tündérnek.

április 11,
Réman Orsolya
Képek az előadásról
Néhány fénykép az elkészült előadásról.
Tündér mesél és mesél:
Így születnek a tündér-gyerekek:
Tökmag királyfi és a reszkető málnalevél:
„Van ezen a világon egy még szépségesebb királykisasszony, csakhogy nem árulják el neked.”
„Szegény ló, még menni se tud...”
„Túl az erdőn van egy barlang, azon át kell menni...”
„Te az enyém, én a tied...”
Tündér mesél és mesél:
Így születnek a tündér-gyerekek:
Tökmag királyfi és a reszkető málnalevél:
„Van ezen a világon egy még szépségesebb királykisasszony, csakhogy nem árulják el neked.”
„Szegény ló, még menni se tud...”
„Túl az erdőn van egy barlang, azon át kell menni...”
„Te az enyém, én a tied...”
Próbanapló
április 11,
Réman Orsolya
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)