Hang(ya)zavar a nézőtéren

Lennie kellett ma valaminek a levegőben, mert a technikától kezdve a színészi játékig minden jól működött. A felirat beállítása, amely nő létemre, ugye, akár egy órát is igénybe vesz a sok kényes technikai kütyü miatt, ezúttal olyan gyorsan sikerült, hogy kávézni is jutott idő.

11 órakor pillanatok alatt megtelt a nézőtér. Úgy özönlöttek a gyerekek, mint éhes hangyák a bentlakás-szoba padlójára csöppent falatnyi lekvárra. Türelmetlenül és zajosan várták az előadást. Kezdés után is csak türelmetlenségük hagyott alább, hangoskodásuk csöppet sem. De színészeink nem először szembesülnek ilyen virgonc közönséggel, úgyhogy ezúttal sem jöttek zavarba a hangzavaros helyzettől. Háromszor olyan hangosan, ugyan, de zavartalanul lezavarták az előadást.

Jó hang(ulat)os előadás

Bár a színészek régen játszották, ma mégis nagyon jól ment az előadás. Bizonyára a gyerekek is így gondolták, hiszen mindvégig élénken kacarásztak, ámuldoztak, és hangosan kommentáltak. Az előadás végén örömmel fogadták színészeink meghívását a színpadra egy kis szappanbuborékos lakodalmi mulatságra, majd ugyanolyan zajosan távoztak, ahogyan érkeztek.

Akiknek még nem sikerült megnézniük előadásunkat, tündéri szeretettel várjuk következő alkalommal, 2011 május 5-én, 11 órától a Nemzeti Színház nagytermébe.

Egy hangos száj teremnyit generál

Ma két előadást játszottak A sötétben látó tündér szereplői. A délelőtti előadás természetesen energikusabban, lendületesebben sikerült, mint a délutáni. De ez nem csupán a színészek fáradtságának tudható be, hanem a két teljesen különböző gyerekközönségnek is.

A délelőtti előadáson szerényebb számú, csöndesebb közönség volt, akiket könnyebb volt interaktív játékokba vonni, majd a kellő időben leállítani. Az eddigi előadásokhoz hasonlóan ez alkalommal is a szappanbuborékok, a sötétben kirajzolódó erdő és macho Táltosunk aratták a legnagyobb sikert. De óriási kacagás fogadta Jóasszony nagyítótól sokszorosára növekedett száját és fogait, miközben a Málnácskához vezető utat magyarázta Táltosnak és Tökmag királyfinak. Ugyanilyen örömmel fogadták a haragos Törpét. Azazhogy csak a kalapját, mert az alóla kikandikáló, lábujjtól-térdig látszó szerzetet, akkor még aligha lehetett volna megnevezni.

Ehhez képest délután a teltháznál is teltebbre duzzadt a nézőtér. Majdnem fél óra késéssel tudtuk csak elkezdeni az előadást, mert újabb pótszékeket kellett bezsúfolni a legutóbb érkező csoport részére. Közben a leültetett gyerekek egyre türelmetlenebbé és zabolázatlanabbá váltak. Egyikük szájából kipattant a „Kezdődjön!” szikra, és az aztán futótűzként söpört végig valamennyi nebuló torkán. Ugyanez történt a zajongással, kommentálással, kacagással az előadás bizonyos részei alatt. Ilyenkor aztán sem Tündér, sem Táltos, de még a három torka szakadtából üvöltő Sárkány sem tudta túlharsogni őket.

Azt a csíntalanját!

Ma délelőtt 10 órakor Udvarhelyen is élénk gyerekközönséggel telt meg a nézőtér. Ami a hangoskodást és kommentálást illeti: ők sem voltak szelídebbek a vásárhelyi gyerekeknél. Élénkségük komplex módon befolyásolta a színészek játékát, ugyanakkor az egész előadás kimenetelét. Kifejezetten jól kijöttek az interaktív játékok. Tökmag királyfi gyönge lovának Táltossá változását, Jóasszony „kutyuli-mutyuli” gesztusát, a szappanbuborékokat, és a sötétben kirajzolódó erdő rajzát itt is hangos húúúúúúúúúú-gatással és kacagással díjazták a gyerekek.

De azoknál a jeleneteknél, ahol több szöveg volt, mint játék, érezhetően leült az előadás. Különös, hogy bár Vakond bácsinak mindkét vásárhelyi előadásban óriási sikere volt, itt szinte számba sem vették őt a gyerekek. Az első néhány percben még nevettek rajta, aztán faképnél hagyta őt a figyelmük. Ennek többek között a hiányzó vakondluk lehetett az oka, ami miatt teljesen elveszett, illetve kényszerűen átalakult Vakond bácsi játéka. A színpad bal oldaláról érkezett, de hiába őrizte mind gesztusaiban, mind viselkedésében eredetileg kidolgozott figuráját, nem tudta kiteljesíteni játékát.

Reméljük, a holnapi előadások jobban sikerülnek.

Nehéz előadás, nehéz átállás

A hétfői előadásra jóval több gyerek érkezett, mint a bemutatóra, de korántsem olyan csöndben és szolidan, ahogyan a tündérgyerekek szoktak. Hangoskodásuk az előadás ideje alatt sem hagyott alább. Színészeinknek plussz erőfeszítésbe került túlharsogni őket, és lekötni amúgy is csapongó figyelmüket. Bár voltak az előadásnak olyan részei, amelyek alatt lankadt a figyelem, hangosodott a ricsaj és kommentálás, voltak azért olyan jelenetek is, amelyeket elismerő húúúúúúúúúúúúúúúúúúúúú-gatások kísértek. Nagy sikere volt, például, a sötétben halványan kirajzolódó erdő látványának. Az ásítós Vakond Bácsit és a vetkőző Táltost nyílt színi tapsban részesítették a gyerekek. Málnácska és Tökmag királyfi egymásra találásának jelenetét pedig cinkos kuncogások és csók-kívánságok tették hangossá. Hallani kellett volna azt a csivitelést, amely sötét-csinálás közben tört elő a gyerekek torkából, és látni kellett volna, micsoda kitörő örömmel fogadták az előadás végén színészeink meghívását a színpadra, a szappanbuborékos lakodalmi mulatságba.

De a mai napnak még nem volt itt a vége, fuss el véle. Készülnünk kellett a közel egy hetes turnénkra Udvarhelyre. 18 órakor a csapat fele már a buszon gubbasztott, és a csapat többi tagját várta, akik a díszlet lebontásával és összecsomagolásával voltak elfoglalva. Végül késő estére megérkeztünk Udvarhelyre. Az elkövetkező órákban nem lettem volna a színpadi munkások helyében. Cipekedés, hurcolkodás, díszletelemek kicsomagolása és az itteni színpadra állítása, pontosabban improvizálása volt a feladatuk. Mivel ez egy kisebb, és más felszereltségű színpad, mint a vásárhelyi, számos problémába ütköztünk. Például: hogyan kivitelezhetnénk Vakond bácsi lyukát, ha ezen a színpadon nincs ilyen, vagy hason célra kivágott terület. Hogyan oldották meg végül, nem tudom, mert elmentem lefeküdni. De aki kíváncsi, járjon utána!

PONT

Alulírott "tündér" hajnali 2 óra 21 perckor jól eső fáradtsággal jelenti: meghívók szétküldve, szöveg lefordítva, felirat elkészítve PONT.

Ezt most miért csinálom?

Szerdán Tündér igazán tündéri gesztussal indította a próbát: mindannyiunkat meghívott kávézni (nem először!). Mosoly. Ugyanilyen tündéri gesztussal megdicsérte a rendező asszisztenseinek munkáját. Mosoly-mosoly. Aztán Pirinyó-Minyó féle módon adta elő nagy bánatát. Szomorúság. Miszerint nem ért bizonyos dolgokat. Szomorúság-szomorúság. Sorra merültek föl az „Ezt most miért csinálom?”, „Milyen viszonyban vagyok xy-nal?”, „Meddig mehetek el a játékban, amikor…?”, „Itt most mire figyeljek?” – című kérdések, ezért a próba legnagyobb részét arra fordítottuk, hogy ezeket megválaszoljuk. Végül Tündér elejétől-végig eljátszotta jeleneteit, aztán kimerülten, de egy újabb próba tapasztalataival és jótetteinek örömteli tudatában ment haza pihenni (vagy tovább jócselekedni?) a családjához.

Volt valami a levegőben

Kedden délelőtt a színpadon próbáltunk. Összekötöttük a szereplők jeleneteit és olyan technikai problémákra kerestünk megoldásokat, mint például: hány centi legyen Vakond bácsi kuckójának dobogója ahhoz, hogy bármikor könnyedén előbújhasson, és gond nélkül játsszhassson. Megnéztük: mikor és honnan tudnának bejönni Tündér meséjének szereplői, és saját jeleneteiken kívül hogyan tudnák segíteni, gazdagítani Tündér játékát. Mindemellett ugyanolyan intenzitással dolgoztunk a jeleneteken, ahogyan korábban. Vakond bácsi, például, egészen jó formában volt. Ügyelőnk úgy kacagott rajta, hogy rázkódott a szövegkönyv az ölében.

Díszlettervezőnk közben szappanbuborék eregető fúvókákat hozott, amelyeket – természetesen- nem lehetett nem kipróbálni.  Játékos kedvű színészeink tele is buborékozták vele nemcsak a színpadot, a nézőteret is.

 Délután újra a Klubban voltunk. Tökmag, Kislány és Kisfiú is csatlakoztak  a délelőtti stábhoz. Teljes gőzzel, no meg szappanbuborékkal zajlott a próba.

Szőrszálhasogatás

A mai napon Tündér magányosan próbált, így a rendező kihasználta ezt az egyedülálló, szőrszálhasogatásra kínálkozó alkalmat, és buzgón csiszolta, javítgatta, új ötletekkel gazdagította játékát.

Vidám próba

Három szabadnap után Tündérünk is visszatért. Vidáman, energikusan, lelkesen próbált  Kislánnyal, akit szintén régen láttunk már. Minthogy eddig Tündér játékára fektettük a hangsúlyt, ezúttal a Kislánnyal foglalkoztunk többet.

Azt kérte tőle a rendező, hogy:

- ne leskelődjön, amikor csukva kell tartania szemét

- ne siessen, amikor mondja a szövegét

- mindig a Tündérre figyeljen, amikor ő beszél

- nyugodtan váltson pozíciót, ha elfárad

- először beszéljen, utána ugráljon, stb.

Tündér szünetekben sem pihent, mivel olyan pajtásra bukkant, aki hozzá hasonlóan nagyon szeret játszani. Szerencse, hogy gyerekkorában vívni is megtanult, különben gyorsan elbánt volna vele az a harcos kedvű kisfiú, aki ádázul rátámadt.

Egy másik szünetben díszlettervezőnk makettjében gyönyörködtünk, és elképzeltük, milyen lesz majd a játék a valóságos díszletben.

Amikor a gyerekek elmentek, Tündér újra átvette összes jelenetét, majd szépen átöltözött, és hazament aludni.

(Sz)árnyas próba

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy sötét szoba, sötét szobának Szomorú, Fehér Fala. Egy szép, szerdai napon, láss csodát, erdei élet vetült a Szomorú Falra. Nyuszi kószált, csiga kúszott, béka ugrált, kutya szaladt, bagoly figyelt, madár röpült, és számtalan fura szerzet, árnyalak csúszott-mászott, suhant rajta, de a Szomorú Fehér Falat, ez csöppet sem zavarta. A sok árnyalak addig csiklandozta, amíg elfeledkezett szomorúságáról, és örömében majd` kicsattant a fehérségtől. 

Csakhogy telt-múlt az idő, leáldozott a Lámpa Fénye, megszűnt vele az összes árnyalak, és újra magára hagyta a Falat. De a Fal már nem szomorkodott. Azt remélte: egy szép napon fölsüt majd a Lámpa Fénye, visszajönnek a bolondos árnyalakok, és újra örömet hoznak életébe.

Nebáncs frizura

Délutánra föltűnt a próbán egy Asszony. Öregnek nem neveznénk, bár a szöveg szerint több mint 100 éves, de ugyanúgy nem mutatja, ahogyan Tündér a maga 3000 évét. Szomszédasszonynak sem mondható, mivel 100 éve egyedül él, így szomszédai sem lehetnek. Tökmag végül, szerencséjére, Jóasszonynak szólította. Cserébe olyan zsebkendőt kapott, amelybe a világ összes találós kérdésére bele volt hímezve a válasz. 

Táltos közben féltékenyen figyelte a jelenetet, és ugrásra készen állt, hogy helyresimítsa Tökmag fején azt a hajszálat, amelyet Jóasszony nagy szeretetében elgörbített.

Még a fű se nő

Színészeknek szövegtanulás, asszisztenseknek szabadnap!!!!!!!!!

Belopózott a zene

A tegnapi verőfényes tavaszi napon Tündér kipihenten érkezett próbára, és 10-től délig alig szünettel végigvette összes jelenetét. Jókedvűen dolgozott, és időnként olyan kacagás vett erőt rajta, amit Tündér létére sem tudott kontrollálni. Látszik, hogy két hete keményen dolgozik: már 21 oldalt kívülről tud a szövegéből. Alig maradt pár oldal, amit meg kell tanulnia. Játéka is próbáról-próbára jobban érik.

Ezen a napon a részletekre figyeltünk: csiszoltuk, pontosítottuk, tisztítottuk beszédét, mozgását, játékát. Tündér nem kis bánatára, a zenét is elkezdtük beépíteni a jelenetekbe. Eleinte zavarta őt, végül megérezte: ugyanúgy kell játszania vele, mint élő partnerrel a színpadon. Hagynia kell érvényesülni, alkalmazkodnia kell hozzá, összhangban kell lennie vele, különben kölcsönösen kioltják egymást. Azt hiszem, Tündér ezen a próbán tudatosította: teremtett mesevilágának minden egyes (élő)lénye az ő gyűrűcsillanására működik.

Ha-ha-hapcizós Hajnal hasadt

Ma délelőtt két teremben, párhuzamosan próbáltunk. Amíg egyik helyiségben Tündér és a rendező megpecsételték a soron következő szövegegység sorsát, addig a másikban ha-ha-hapcizós Hajnal hasadt. Koreográfus tanítgatta mozdulni, fordulni, hajolni, járni, dülöngélni és kart lóbálni, no meg persze: orrot jó hangosan zsebkendőbe trombitálni.

Csiri-biri-bájos próba

Hát, az úgy volt, kérem, hogy amint ott ücsörögtem a próbateremben, éppen úgy, mint Málnácska királykisasszony a Sötétség Birodalmának legmagasabb polcán, abban a bizonyos üveg lekvárban… Szóval, amint ott ülük, ülök, üldögélek, egyszer csak azon kapom magam, hogy csiri-biri-bájosan ámulok és bámulok, időnként piros pöttyös labdákat, meg kacsalábon forgó, kicsi székeket látok, és készségesen elhiszem, hogy én leszek a Legszebben Cipőt Fűző Tündér, ha már egyszer abban vagyok a legügyesebb, és sóhajtozva veszem tudomásul, hogy azt bizony pucolni is kell.

Tud valamit ez a Tündér, ha így elvarázsolt. Addig illegett és billegett, és lebegett és lobogott, és úszott, kúszott, ásott, mászott, össze-vissza rohangászott, és mesélt, és kérdezett, és jó nagyokat nevetett, míg a végén azt sem tudtam, ki vagyok. De mielőtt jobban beleélhettem volna magam a játékba, „Pionír hangnem” ütötte meg fülemet. Rendezői utasítás volt. „Ez egy nagyon jó instrukció! Jegyezd le!”- válaszolt a Tündér. Szóval, vissza az asztalhoz, tollhoz, földimogyorós füzethez… Lejegyeztem, kérem.

Tárulj-tárulj jegyzetfüzet!

Kész labirintus ez a színház, ha az ember egyszer idegen, és nem ismeri ki magát. Nem elég, hogy késik, még el is téved a sok egyforma folyosón, és szerencséje van, ha Ügyelő futárt menesztenek érte, különben meg sem találná azt a bizonyos női öltözőt, amelyben A Sötétben Látó Stáb már javában olvasó-próbálja a szöveget.

A megérkezés izgalmait gyorsan eloszlatta az a bensőséges hangulat, amely a szobában fogadott. Balázs Éva nagyon szépen mesélt, én pedig kis időre újra gondtalan gyereknek éreztem magam. De jó, hogy felnőttem a mogyorós jegyzetfüzetemhez. Különben most honnan puskáznék? Ilyeneket írtam:

- Kislány hunyja be a szemét, mondja úgy a „királyi palotás” szöveget

- Kislány figyeljen, amíg a tündér mesél

- Vakond ásítós

- a Vigyorgó Törpe miért vigyorog?

- visszhangzik a sárkány… Aztán szó volt valami kockacukorról, Hajnalról, vagy a hajnalról, meg valami stroboszkóp (biztos, rosszul írtam…) nevű színpadi kütyüről.

Szünet után  megszületett Vakond bácsi figurája, aki az ajtó-simogatás ricsajára előbújt a Földgolyó másik oldalába vezető lyukból, vagyis a szék alól. Laaassaaan beszélt, nyúúújtottaaa a szavakat, és 5 szendergés, meg 10 ásítás között tartott tudományos földrajzi előadást Málnácska királykisasszony hollétéről. Átadta Tökmagnak a „tyűűű, de nehéz kockacukrot”, végül dallamos horkolásba merült. Ennyi ásítás után, valamennyien elálmosodtunk. De alvásra még gondolni sem lehetett. Este újra Balázs Évával próbáltunk. Ezúttal egy másik női öltözőben. Alaposan átbeszéltük a soron következő szövegegységet, amivel másnap dolgozni akartunk. Rácsodálkoztunk a szöveg szépségeire: „illatos turbolya”, „fenyőtoboz szellős pikkelye”, „kukac-rágta vadkörte magháza”, „tölgyfagubacs melege”… Mosolyogva alszik el az ember, ha ilyen gyönyörű képekre gondol.

Ezt jól lerende(lke)ztük!

Az első olvasópróba hatékonyságát bizonyítja, hogy másodikra már nem is volt szükség. A lelkesedés egyenesen a színpadra lökte színészeinket. Játékos kedvükből olyan ötletáradat fakadt, amely áttörte magát az Üveghegyeken, behömpölyögte Hetedhétországot, elsodort pár kurta farkú malacot, végül A sötétben látó tündér rendezői példányába torkollott, és alaposan taccsra tette az első 6 oldalt. Ezt jól lerende(lke)ztük!

Tapogatózunk

Szerdán, 2011 március 2-án elkezdtük Bagossy László A sötétben látó tündér című mesebeszédének próbáit a marosvásárhelyi színházban.
A szöveg kerettörténetének középpontjában a 3000 éves Sötétben Látó Tündér áll, aki saját névadásának történetét mese-beszéli el kíváncsi hallgatóinak. Ebből új, málnalekvárba-zárt-világszép-királykisasszonyt-megmentős mese nyílik, amelyet a még Pirinyó Minyónak csúfolt tündér édesanyjával közösen szövöget egy sötét, téli éjszakán. A kis tündér nem tud elaludni, mert fél a sötétben, ezért szelíden arra kéri Tündér mamácskáját, hogy 299 testvérkéje közül legyen szíves -végre- csak őt szeretni, és csak neki mesélni.

Hogyan lesz Pirinyó Minyóból Sötétben Látó Tündér? Miként születnek a tündérek? Milyen képességeik vannak? Mivel foglalatoskodnak? Hogyan kapják nevüket? Félnek-e a sötétben? Kell-e egyáltalán félni? Miről és kinek szól a mese? Mit akarunk vele mondani? - ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkoztunk az első olvasópróbán.

Patkó Éva, Csizmadia Imola, Szakács László, Balázs Éva, Gecse Ramóna, Korpos András, Benő Kinga, Demeter Márta, Bartha László Zsolt