A hétfői előadásra jóval több gyerek érkezett, mint a bemutatóra, de korántsem olyan csöndben és szolidan, ahogyan a tündérgyerekek szoktak. Hangoskodásuk az előadás ideje alatt sem hagyott alább. Színészeinknek plussz erőfeszítésbe került túlharsogni őket, és lekötni amúgy is csapongó figyelmüket. Bár voltak az előadásnak olyan részei, amelyek alatt lankadt a figyelem, hangosodott a ricsaj és kommentálás, voltak azért olyan jelenetek is, amelyeket elismerő húúúúúúúúúúúúúúúúúúúúú-gatások kísértek. Nagy sikere volt, például, a sötétben halványan kirajzolódó erdő látványának. Az ásítós Vakond Bácsit és a vetkőző Táltost nyílt színi tapsban részesítették a gyerekek. Málnácska és Tökmag királyfi egymásra találásának jelenetét pedig cinkos kuncogások és csók-kívánságok tették hangossá. Hallani kellett volna azt a csivitelést, amely sötét-csinálás közben tört elő a gyerekek torkából, és látni kellett volna, micsoda kitörő örömmel fogadták az előadás végén színészeink meghívását a színpadra, a szappanbuborékos lakodalmi mulatságba.
De a mai napnak még nem volt itt a vége, fuss el véle. Készülnünk kellett a közel egy hetes turnénkra Udvarhelyre. 18 órakor a csapat fele már a buszon gubbasztott, és a csapat többi tagját várta, akik a díszlet lebontásával és összecsomagolásával voltak elfoglalva. Végül késő estére megérkeztünk Udvarhelyre. Az elkövetkező órákban nem lettem volna a színpadi munkások helyében. Cipekedés, hurcolkodás, díszletelemek kicsomagolása és az itteni színpadra állítása, pontosabban improvizálása volt a feladatuk. Mivel ez egy kisebb, és más felszereltségű színpad, mint a vásárhelyi, számos problémába ütköztünk. Például: hogyan kivitelezhetnénk Vakond bácsi lyukát, ha ezen a színpadon nincs ilyen, vagy hason célra kivágott terület. Hogyan oldották meg végül, nem tudom, mert elmentem lefeküdni. De aki kíváncsi, járjon utána!
