Hát, az úgy volt, kérem, hogy amint ott ücsörögtem a próbateremben, éppen úgy, mint Málnácska királykisasszony a Sötétség Birodalmának legmagasabb polcán, abban a bizonyos üveg lekvárban… Szóval, amint ott ülük, ülök, üldögélek, egyszer csak azon kapom magam, hogy csiri-biri-bájosan ámulok és bámulok, időnként piros pöttyös labdákat, meg kacsalábon forgó, kicsi székeket látok, és készségesen elhiszem, hogy én leszek a Legszebben Cipőt Fűző Tündér, ha már egyszer abban vagyok a legügyesebb, és sóhajtozva veszem tudomásul, hogy azt bizony pucolni is kell.
Tud valamit ez a Tündér, ha így elvarázsolt. Addig illegett és billegett, és lebegett és lobogott, és úszott, kúszott, ásott, mászott, össze-vissza rohangászott, és mesélt, és kérdezett, és jó nagyokat nevetett, míg a végén azt sem tudtam, ki vagyok. De mielőtt jobban beleélhettem volna magam a játékba, „Pionír hangnem” ütötte meg fülemet. Rendezői utasítás volt. „Ez egy nagyon jó instrukció! Jegyezd le!”- válaszolt a Tündér. Szóval, vissza az asztalhoz, tollhoz, földimogyorós füzethez… Lejegyeztem, kérem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése